Szilánkok-09.  2010.04-15.   

" Kamaszkorom legszebb nyara ! "

Tegnap éjjel, hosszú vajúdás után regisztráltam a Facebook-on.

 Nem magam miatt, nem szeretnék már újabb ismerősöket, de annyi meghívót kaptam, féltem  megsértem a küldőket. Ennek persze  nincs különösebb hírértéke, még  engem sem  dob fel . S miközben töltögettem fel a fotókat, néha egy-egy rövidebb hírt elolvastam .

 Már lassan egy hete történt az a szörnyű repülőgép szerencsétlenség a lengyelekkel. Ahhoz már hozzászoktatott bennünket a média, hogy itt-ott lezuhan, felrobban egy gép. Lassan már nem is  vagyok vevő rá. Az már ritkább, hogy egy államfő és teljes kísérete zuhan le .

Idézet egy interjúból :
Lengyelország még nem tért magához a sokkból, amelyet szeretett elnökének halála okozott. Nem hisszük el, ami történt és azt találgatjuk, hogy milyen üzenetet akart Isten küldeni a tragédiával a nemzetnek. Ebben a pillanatban több százezer ember, felnőttek és gyermekek állnak az elnöki palota előtt némán, imádkozva, virágokkal a kézben órákon át. Elmennek, majd újra visszajönnek, mintha keresnének valamit, de nem találják. Talán a sebeikre várnak gyógyulást az elnöki palotánál, de érzik, ez sem segít. Először azt gondoltam, hogy ez a hatalmas, néma, megrendült tömeg lassan feloszlik a hétvégét követően, de ma még többen vannak, sokan most érkeznek vidékről, órákat utazva, csakhogy leróhassák kegyeletüket minden idők legjobb elnöki párja előtt. A kegyeleten kívül azért is jöttek, hogy megérezzék, szemtanúi legyenek annak a jónak, ami a nemzetünkben lakozik és olyanok között legyenek, akik hozzájuk hasonlóan éreznek és gondolkodnak.

A szomorúságot tetézi, hogy az elnökön és feleségén kívül több mint száz áldozat van, akik az ország valódi elitjét reprezentálták. Egyrészt a legfontosabb állami intézmények élén álló vezetőkről, másrészt ellenzékiekről, igazi hazafiakról van szó, akik részt vettek a Szolidaritás mozgalomban és rendkívül sokat szenvedtek a kommunizmus alatt. Mindannyian a szabadságért, majd a demokratikus értékekért harcoló hazafiak voltak.

A delegáció Szmolenszkbe repült, annak a katyini erdőnek a közelébe, ahol 1940-ben Sztálin parancsára 22 ezer lengyelt gyilkoltak meg egy hónap leforgása alatt. És most, több mint fél évszázad után, az elnök által vezetett hivatalos lengyel delegáció éppen arra készült, hogy az események után első alkalommal emlékezzen meg normális keretek között egyházi szertartás kíséretében az áldozatokról.

Az 1940-es mészárlás Lengyelország háború előtti elitjének megsemmisítését jelentette, most pontosan 70 évvel később egy újabb elit tűnt el pontosan ugyanazon a helyen.

Hibáztat valakit a tragédia miatt?

Egyáltalán nem, inkább úgy tekintünk rá, mint egy újabb bizonyítékra, amely azt igazolja, hogy nemzetünk életét óriási áldozatok kísérik. Szeretném hinni és imádkozom érte, hogy a tragédiának természetfeletti hatásai lesznek, melyek felerősítik ennek az áldozatnak az értékét. Mindannyian oly sok törődést, együttérzést és segítséget tapasztalunk a világ minden tájáról, különösen Oroszországtól. A szmolenszki emberektől kezdve a Moszkvában élőkön át a kormányfőig és az elnökig mindenkitől. Az orosz nemzet részéről érkező reakció minden elképzelésünket felülmúlta és rendkívül nagyra értékeljük.

Minden kommentátor, de az átlag lengyel ember is meglepődött azon, ahogyan az orosz nemzet a tragédiánkat kezeli és ezt soha nem fogjuk elfelejteni nekik. Biztos vagyok benne, hogy a történtek hatására közös kelet-európai létünk, barátságunk történetének új fejezete kezdődik.

 A ravatal.

 Ami ebben a történetben hátborzongató az nem az állami vezetők halála, akik  megemlékezni mentek a Katiny-i tömegmészárlás évfordulójára, hanem a hozzátartozók tragédiája.

A Wajda film plakátja.

Tömegsír Katynban.

Emlékmű.

70  év után a túlélők, akik még lehetnek a szülők, vagy feleségek, de legtöbben biztosan az ártatlanul kivégzettek gyerekei, unokái, felszállnak egy  gépre, hogy  végre láthassák azt a helyet , ahol hozzátartozóik , apjuk, nagyapjuk sírja van. S a gép lezuhan 3 km-re az emlékműtől, s mindenki szörnyethal. Ördögi!

A lezuhant gép roncsai.

 A valóság  néha  hihetetlenebb , mint bármely elképzelt forgatókönyv.Ilyen véget nem lehet kitalálni!

Nézem a képeket a koporsók fogadásáról, a ravatal  előtt sorban állókról, a mécsesek, gyertyák, virágok sokaságáról, s a varsói óváros ismerős képei láttán felrémlenek előttem az 1970-80-as évek emlékei.

  Varsó : Elnöki Palota.

 Varsó: Óváros

Varsó madártávlatból.

Ez a mai belváros. Az 1970-80-as években a Tudomány és kultúra Palotája állt már, de ezek a toronyházak most épültek néhány éve.

Lassan , csikorogva indul el a film, vontatottan: foszlányok, pillanatok,arcok,érzelmek ,városok, utcák, kollégiumok,lányok, szerelmek, tengerpart, stoppolás,apácák, kollégiumok,utazás, ....

Furcsán érzem magam. Bármikor , életem folyamán, ha eszembe jutottak azok a nyarak, amit 17 és 18  éves koromban töltöttem Lengyelországban, elönt a melegség, valami honvágyszerű meghatóan mély , és fájdalmas érzés árad el bennem.

Az a két nyár  meghatározó volt egész életemre.

Kamaszkorom legszebb nyara !

 / Megvan a film ! A zenéjére biztosan emlékszik az én korosztályom: Egy nyáron át... ez volt a magyar  címe és a Kovács Kati énekelte a főcímdalt .S a sztory röviden: kamaszok valahol a tengerparton, nyár , próbálgatják a csajozást, óvszervásárlást. A főhős kapcsolatba kerül egy nála jóval idősebb csajjal, akinek a vőlegénye vietnámban harcol.Szerelmes lesz a nőbe, de ez olyan plátói szerelem. A film végén a nő lefekszik a sráccal, aki nem érti , mi történt?? Másnap a  nő elköltözik, de hagy neki egy üzenetet, s közben valahogy az is kiderül, hogy a vőlegénye meghalt  vietnámban, s ezért volt olyan odaadó a sráccal. Legalább neki legyen jó.....  A végén felnőtt korában a srác visszatér a tengerpartra, s elmeséli  ezt a történetet.  Szerettem ezt a filmet, de amikor 16 évesen először láttam a Zrinyi moziban, nem értettem a végét ! Miért kellet a nőnek  lefeküdni a sráccal??? Sok idő telt el , már felnőttként megértettem !!   /  

Közben letöltöttem a netről az eredeti filmbeharangozót Majdnem  jól emlékeztem, csak nem Vietnám, hanem a II.Világháborúban halt meg. Mindegy:háború-háború.

Jennifer O'Neil ! Ez volt a legjobb filmje, ezzel futott be  !

 Mint az ismert film címe. Ritkán adódik az ember  életében olyan 24 óra , amiben belesűrűsödik szinte egy egész életnyi  élmény. S ott Gdanskban, 1978-ban ez megtörtént .

Életemben először szabadon, függetlenül és önállóan kiléptem egy világból, ami védett óvott. Elérkeztem egy másik világba, amely szabadabb volt és őszintébb , érintetlenebb, tisztább.S a 17 éves tiszta lélek és test találkozott ezzel a borzongató szabadsággal.

Majd aznap délután életemben  először megpillantottam a tengert ! Váratlanul, szinte felkészületlenül.Talán ezért volt olyan döbbenetes.Nem rá készültem, nem is gondoltam, hogy ő jön felém.Mély kék volt  a vize, kicsi apró tarajokkal, hideg átható fuvalattal. Csak álltam , földbegyökerezett a  lábbam a meglepetéstől és a meghatottságtól. Nem készültem rád tenger, de jó , hogy megláthattalak !

Majd aznap este szembe jött velem a szerelem ! Váratlanul, felkészületlenül. Talán ezért volt olyan döbbenetes. Nem rá készültem, hogy is gondolhattam volna , hogy ő jön felém. Szalmakosárral a kezében, koptatott világoskék farmerban, halványkék-fehér pólóban, világos- barna-szőke hosszú hajjal. Nem készültem rád Ewa Zylinska, de  jó, hogy megláthattalak !!

A film egyre tisztábban pereg már a szemeim előtt, pedig  már 34 évvel ezelőttiek  a képsorok . Furcsa szerkezet az ember agya. Tegnap történt dolgokra nem emlékszem, elfelejtem mit ebédeltem ma délben, s most 34 évvel ezelőtti események legapróbb részletei kristálytisztán vonulnak a szemem előtt. Arcok, akik elfelejthetelenek maradnak, érzelmek, amik egy életre rögzültek, utcanevek, kimondhatalan sok mássalhangzóval, a homok süppedése a lábam alatt, a szél hideg érintése a víz felől, minden apró részlet.  

Honnan tudja az agyam, hogy ezek számomra mennyire fontosak???Melyik az az ideg, amelyik arra utasította az agyamat, hogy a végtelenségig őrizzék nekem ennek a  30 napnak minden pillanatát?? Talán voltak tervei vele, hogy idáig tárolta őket?? 

Remélem a számítógépek soha nem jutnak el arra a szintre, amire most még az emberi agy képes. Jó lenne, ha így lenne ! A 80-a években csak gondoltuk, hogy a beszédet, látást  megoldják a computerek ,. Az érzékelést is valamilyen szinten, tapintást, az arcfelismerést, s hogy  szinte tökéletesen tudnak  majd kommunikálni.

Csak remélem, hogy  soha nem fognak tudni álmodni !!  Vagy ha  beprogramozzák is  az álmot, arra  nem lesznek képesek, mint az ember, hogy olyanról álmodjanak, ami soha nem történt meg  velünk ! Erre  még az emberi agy képes !Soha nem fognak emlékezni hangulatra, érzelemre !! S talán soha nem fognak megtanulni hazudni, bár ezt nem nehéz beprogramozni ! S ha  mégis képesek lesznek erre, akkor nagy szarban leszünk ! Nem igen lesz ránk szükség a továbbiakban!! A szaporodást már lazán megoldják majd ők , kémcsőben !

Azért még van egy kis reményem, hogy ez nem fog bekövetkezni ! Sajnos az emberiség hamarabb kifogja pusztítani önmagát és földet, mielőtt a technika idáig tudna fejlődeni. Már csak néhány évtized, talán 40-50 év s az olaj elfogy, Elkezdődnek majd az olaj háborúk, de aki ebben túlélő marad  sokáig nem húzhatja, mert elfogy egyidejűleg az édesvíz készlet is  . Dönthetünk majd ! Olajháború vagy vízháború !! S az a néhány  diktátor, aki majd elmenekül a pusztuló földröl a Holdra vagy a Marsra, sokáig nem fog örülni új birodalmának. Mert szép lassan azt is elfogja pusztítani .

Jó lenne , ha létezne az univerzumban valahol értelmesebb civilizáció, mint a miénk! Talán az utolsó pillanatban közbeavatkoznak onnan fentről, s megakadályozhatják ezt. Attól félek, hogy túl messze vannak, vagy még primitívebbek , mint mi. Akkor bizony hamarosan nagy szarban leszünk, de én ezt már szerencsére nem fogom megérni !

Odafordultam a moniter felé, s rákattintottam  a " keressünk  ismerősöket " ikonra. Agyam, most letesztellek ! Ha tényleg olyan fontos volt neked eddig tárolnod annak a nyárnak az emlékét, akkor most bizonyíthatsz.Gyerünk , lássuk ! A név az még könnyű, azt nem felejtettem el soha: Ewa Zylinska. Beütve ! Most a város ! Tcsianka! Rosszul emlékeztél fej: Kijavít a facebook: Trzcianka ! No , nem csoda, hogy ezt nem tudtad pontosan. Más nem is kell , de az utcanevet a városnév után már  köpöm : ulica Sikorskiego.48.

Mielőtt ránézek a találati listára, végigfut az idegeimen: biztosan akarom látni a képeket, ? Semmi esély találatra, itt inkább ki kéne szállni ! Ezen csak fiatalok vannak , mit keresne itt egy ötvenes . 

Azért ezt bárkinek  ajánlhatom ! Jó kis kihívás !

Találj meg valakit a világban, akiről nem maradt fent más , mint néhány fotó 1977-ből, egy név, egy város neve, utca , házszám , az egyetemének a neve, s tudod , hogy már nem a szülővárosában lakik , gyerekei, talán unokái vannak, de nem tudod csak a lánykori  nevét , és közben pörög a fejedben  egy mozi  az emlékhalmazokból, s próbálsz összerakni  valami  apró mozzanatot, amiből kiindulhatsz. S a legnehezebb talán, hogy ez az ember most 54 éves lehet. Talán semmi nyomot nem hagyott az internet virtuális világában, talán már az a generáció, aki csak szőrmentén  futott össze a nettel, vagy csak mint egyszerű felhasználó. Az is lehet,  munkája során nem hagyott semmilyen nyomot, nem írt  blogot, emailt, még egy levelet sem. Nem töltött fel magáról semmilyen képet, nem tagja közösségi oldalaknak , nem írt tanulmányokat, nem szerepel osztálynévsorokban. S persze az is benne van a pakliban, hogy már nem is él !! Hát erre varjál gombot!! S most ne gyere nekem az okos ötlettel, hogy  üsd be a nevét a Google keresőbe, meg a városét, meg az egyetemét ,!! Ezzel kezdtem, de semmi nyoma ! Azért nem adtam még fel ! Az  nem semmi, hogy a Google  lefordítja lengyelről bármelyik oldalt, ahova kattintok, s még csak le sem lassul tőle ! 

Van vagy 230 találat ! Nézegetem a képeket. Csupa fiatal ! Abból a városból senki. Jobb is így ! Bennem is egy 18 éves arc maradt meg, hiányzik az agyamból az 52 éves. Nem is tudnám elképzelni sem !

Emlékekből összeáll egy 34 évvel ezelőtti filmrészlet, s egy 18 éves lány arca. Most ebből az emlékhalmazból építsek fel egy sosemlátott 52 évest.Nem rombolom szilánkokra magamnak , maradjon ilyennek meg , amilyennek  eddig megőriztem !  

Már sokszor gondoltam rá, egyszer megírom annak a nyárnak a történetét, csak úgy magamnak  , csak úgy céltalanul, csak úgy szabadon, csak úgy emlékekből, csak úgy tisztán, csak....

Ahogy elnézem, már el is kezdtem !!

Ahogy  nézegettem a képeket a találatok között, feltűnt egy, amelyik egy fekete kokárdaszerű gyászmasni volt.

Továbblapoztam, s a következő oldalon is találtam egy ugyanolyat. Ezek lehetnek azok, akik már meghaltak ?? De akkor miért vannak itt?? Nem értettem! Lapoztam tovább, s végre találtam egy olyat, amin a lengyel térkép és  címerre volt  rátéve a gyászjel. Most esett le  !

Így gyászolják a repülőgép áldozatokat ! Szép gesztus !