Fehér György

Fehér György

2013. július 28., vasárnap 15:47

Fehér Fc

Szilánkok-005.2010.03.07.  

A Fehér Fc .

 

Ma van a névnapod ! Majdnem elfelejtettem! A meccs közben az adrenalin elnyom mindent ! Nembaj, tudom , hogy olvasod-vedd ezt köszöntésnek .Most ezekben a várakozásteli napokban egy holmi névnap eltörpül .

A meccs végén azért már jöttek a beszólások, zrikálások! Látod, még az ellenfél is követi az eseményeket ! Rajta vannak a nyomon !

-Háát Tomi  még mindig nem bújt elő ez a baba?? Csak nem beragadt !

Vagy a másik gyöngyszem : - Vigyázzatok, ha sokáig nem jön elő, még a végén megzápul  !!

 

A  FEHÉR FC .A Botond úgy csinál, mintha köze lenne a labdához !

Ez mostmár a harmadik meccs, amire úgy jöttél, hogy ez lesz az utolsó ! Szerinted 2-3 hónap szünet, babázás, azután újra játszani fogsz . Azért én ennél sokkal pesszimistább vagyok! Lesz az  többis, ugye Grázia !! Az  viszont nekem is feltűnt , hogy ma még a szokásosnál is többet rohantál,ütköztél. S még a 130. percben  ugyanazzal a dinamikával.Teljesen az őrületbe kergeted az ellenfelet. Aki sportolt csapatjátékot valaha is , az tudja , mennyire kellemetlen,idegesítő játszani az olyan ellenféllel szemben, aki baromi gyors, ütközik, utolér akárhol és akármikor. Nem hagy egy másodperc  nyugalmat sem, s a legkisebb hibára is lecsap.Örülnek is sokan, ha  kiveszed a  Gyest vagy Gyedet . Egy darabig legalább nyugtuk lesz tőled . Ma kevesebb gólt rúgtál, egy mandínerre emlékszem.  Én rúgtam vagy 4-t, de mégis csak a döntetlenre voltunk jók ! Neked a Botond helyett is futnod kell ! Ma nem kellett sokat balhéznom vele, rúgott  egy büntetőgólt meg egy kapásgólja is volt. Önmagához képest jó volt, de hát felgyorsulhatna már egy kicsit. Halálomon vagyok , amikor néha olyan , mint egy lassítottfelvétel ! S állandóan visszapofázik, most abban a korban van. Szétszakadok, már csak oxigénpalackkal kapok levegőt, ő meg hangosan kacarászik az én hibáimon, s kritizál. Tisztára, mint amikor a farok csóválja a kutyát !

Most látom ! A "Villámléptű  Botond " a legmagasabb ?? Hogy kinőtte magát, vagy csak mi rogyasztunk?? Le is mérem, csak találkozzak vele ! Különben akkora szája lesz! Már így  is túl nagy a hangja. Hát még ha kiderül , ő a legmagasabb ! 

p1010020.jpg

Milyen romantikus lett volna , ha a kiscsaj előbújt volna már csütörtökön, a Grázia születésnapján. Egy napon két születésnap. Nem kellet  volna sokat gondolkozniuk azon: mikor van a másiké !!  

Azután itt volt a másik esély, a mai nap-a névnapod napja . Hátra van még 2 óra belőle, de ahogy ismerem a koreográfiát, ebből ma már nem lesz szülés !Így aztán nem lesz közös név és szülinap ! Spongyát rá !

Nézegetem itt a naptárt. A nőnapot kihagyhatná, mert az szovjet ünnep. A komcsik találták ki, ellensúlyozva az amcsik valentinnapját ! Oroszul: mezsdunaródnyij zsénszkij gyeny !Most látom, hogy ez hímnemű szó , mert  a nap, oroszul hímnemű. Ez jó! A nőnap, ami hímnemű! Még ez sem lehet teljesen a nőké . Csoda , hogy a feministák nem verik ki miatta a balhét. 

Március 11.-e az a Botond születésnapja ! Március 13.-a a Bendegúzé !

Március 14.-e nagyanyám névnapja volt: Matild.

Március 15.-e. Ez tetszik nekem !Nemzeti ünnepen születni, az jó balhé. Akkor mindig ünnepnap lesz ! Kokárdás, magyaros ! Vagy, emberekre gumilövedékkel lövetős, komcsis . 

Azért az nem lenne jó , ha a te szülinapodra várna , az április 15. nembeszélve az én névnapomat: április 24. !!



 

 

2013. július 28., vasárnap 15:38

Mint a mókus...

 

Szilánkok-004 : Mint a mókus fent a fán, az úttörő oly vidám... .2010.03.06

 Most, hogy nézem ezeket a képeket, még mindig döbbenten  gondolok arra, hogy ez a film bevolt tiltva a kommunizmusban ! Ugyan , mi a franctól féltek ezek az élethalál urai vörös kultúrkommiszárok ??? Már a nevükre sem emlékszem: rézelvtárs, vagy vaselvtárs, de lehet hogy aczélelvtárs volt .Mi volt a Winnetou-ban , amit tiltani kellet ??Tudom , jobban szerették volna, ha Winnetou-elvtársnak hívják.

Az általános iskolába, ahova jártam : 642. számú Kossuth Lajos úttörőcsapat volt a nevünk. Jó, mi ! Együtt a Kossuth meg az úttörők !! Keményvonalas , véresszájú párttag volt az üttörővezető, ráadásul még munkásőr is! Teljesen kikelt magából, amikor az egyik örsöt  Winnetou-ról nevezték el. Neki  már az is sok volt, ha Szarvas örsnek neveztük magunkat.Kiakarta rugatni az egész társaságot ! Mi volt az elvárható név: az éppen akkor lezuhant, aktuális szovjet űrhajós. Így azután az egész suliban volt 8 Gagarin örs, 3 Komarov, 3 Tyereskova , 5 Békeharcos,12 Auróra és 1 Szarvas meg 1 Ibolya örs .

 Emlékszem az utolsó úttörőtáborra  , ahol résztvettem, valahol az istenhátamögött Dédestapolcsányban a 60-a évek végén, országos botrány kerekedett az egyik örs nevéből. Nyolcadikosok voltak, nekik már mindegy volt, s egy vagány osztály volt egyébként is. Kora reggeli zászlófelvonáshoz kellett sorakozni a tábor közepén az első napon.Katonás sorban álltak az örsök egymás mellett. Elől az örsvezetők, mögöttük a zászlótartók. A szokásos ceremónia : Jelentenek  az örsvezetők sorban a táborparancsnoknak : először a kicsik azután sorban főlfelé: valami ilyesmi volt a szöveg: " Táborparancsnok  elvtárs ! X.Y. a Gagarin örs őrsvezetője jelentem, az örs teljes létszámmal a parancshírdetésre felsorakozott.  ! Aki volt valaha úttörőtáborban , az tudja ezt a koreográfiát, aki meg nem , az ne röhögjön ! Ez nem vicc! Ez így volt-történelem ! Szóval , sorban jelentettek  a hősihalott űrhajósörsök   meg a tyereskovák , majd a legvégén álltak a nyolcadikosok. két  fiú örs volt meg egy lány. A lányok vagy Krupszkaja/ Lenin felesége- a fiatal olvasók végett / ,  vagy Tyereskova -12  lehettek , mi más.

uttoronek20lenni20jo.jpg

 

Az örsvezető belekezdett : X.Y. örsvezető jelentem a LORD NEWTON örs ..... Itt megállt a kés a levegőben . Akinek fogalma sem volt róla Ki az a Newton, még az is sejtette, hogy nem orosz asztronauta lehet.

 

Newton. 

godfreykneller-isaacnewton-1689.jpg

-Mutassa a zászlót  ! A zászlótartó kifeszítette a lobogót. Már az is szemet szúrt neki, hogy nem vörös volt, hanem fehér alapú.Rajta a közismert almafa, amint épp lepottyan róla az alma, s Newton fejére esik. Táborparancsnokunk azt hihette, valami karikatúra a heti Ludas Matyiból .

601newton.gif

A Newton -törvények egyike.

motion.gif

 

Ilyen volt az ebédlősátor az úttörőtáborban a 60-s években.Ez hiteles kép, kár , hogy nem adja vissza a konyhasátor hangulatát, ahova minden nap más őrs volt beosztva , konyhamunkára.

3722064932_a23fdbd595.jpg

Nem találtam a Google-ban képet a 60-s évekről. Ez itt Zánkán egy zászlófelvonás, de ez a 80 -as évek már, kőépületekkel.

1999_99-056_33_kovacse4_original.jpg

 

Talán ez a kép közelít a valósághoz legjobban. A sátrak kisebbek voltak, s nem köralakú volt a tábor, hanem téglalp, s szalmazsákok voltak kitömve ágyként. Ez valami zászlófelvonás  és körletszemle lehet a képen.Ha valaki tud képet a 60-s évek úttörőtáborainak életéből: Tata, Dédestapolcsány, Salgóbánya.....stb, elküldhetné illusztrációnak.l_-34253845.jpg

 

Itt jegyzem meg : ez időtájt az örsi zászló alapszíne csak vörös

lehetett . Erre kellett felhímezni pelenkaöltéssel az aktuálisan lezuhant űrhajós nevét. A stréberek fekete gyásszalagot is raktak keresztbe a zászlón.Most ez az Ac Milán keménymagjában is elmenne a San Siroban  ! Hiszen  ez az ő szinük: vörös -fekete . Csak ők más csasztuskákat énekelnek !

Nekünk azt kellett , hogy : " Vörös zászló leng,lengeti a szél. A csaták bíbor hajnalán. Ment a hős brigádok élén. Sok amuri partizán. "

Meg ilyet : " Egy a jelszónk a Béke! Harcba boldog jövőért megyünk. Egy nagy cél érdekében. Tör előre ifjú seregünk ! "

Álmunkból felkelve is nyomtuk, persze kétszólamban, ha kellett, s a stréberek oroszul is !! 

Ó boldog gyermekkor !! Hol van már az a "CÉL " , hol van az a  " BOLDOG JÖVŐ ! ".

Vagy nem énekeltük eleget, vagy ezt is ellopták tőlünk! Istenverte egy generáció a miénk !!

No, de térjünk vissza az úttörőtáborba .

   Vibrált a feszültség, a madarak is elcsendesedtek s a patak is visszafogta csobogását. De még nem értek véget  hősünk kínjai ! Még hátravolt egy örs: őket pedig nemes egyszerűséggel George Wassingtonnak nevezték el. Kész !!! A kegyelemdöfés ! Ugrik a párttagkönyv, ha ez kitudódik  !Leizzadt, kiverte a hideg víz, s látta magát rabruhában valamelyik gulágon .

George Wassington.

george20washington20178220painting.jpg

 

Dédestapolcsány-madártávlatból.

d_tapn.jpg

 

Akkor 1968-69-ben  jó heccnek tűnt ez gyerekfejjel, de később , felnőtt fejjel fogta fel csak az ember, milyen következményei lehettek volna ennek .

Szeptemberben ezek a srácok bekerültek a kerület egyetlen gímnáziumába. Úgy hívták: Fürst Sándor Gimnázium, még jó sokáig.Fürst, a kommunista mártír. Ő sem állta ki az idők próbáját !Bár ő nem volt köztörvényes , kegyetlen,terrorista gyilkos, mint a többi  lenin-fiú:kun/khon /béla,szamuellitibor,csernyi,korvinottó ....stb.

Volt ezek között a srácok között egy, aki az utcánkban lakott, majdnem a szomszédunk volt. Együtt nőttünk fel ! 

A Derecskei Karcsi !

Nekem olyan hétköznapi példaképem volt .Töle tanultam meg focizni a kubikban, együtt  nyilaztunk , együtt koriztunk a Merzsén, együtt szánkóztunk a Vidán ,együtt tekertük az állomáson a sorompót, ha a bakter megengedte.

Felvették a Közgázra . Egyetem előtt behívták  katonának Kalocsára. Az eskü után néhány nappal tisztázatlan körülmények között , őrszolgálat közben  öngyilkos lett. 19 éves volt ! A kalocsai laktanya neve: Kalocsai Forradalmi Ezred.

Azért kapta ezt a dicső " forradalmi " nevet, mert 1956-ban ez volt az egyetlen laktanya, amelyik  kitartott a kommunisták és az oroszok mellett, nem állt át a szabadságharcosok oldalára. A leverése után  főszerepet játszott a megtorlásban.

Van a katonaságnál egy fogalom: a háromezrelék ! Azt  jelenti, hogy a bevonuló állomány 3 ezreléke halhat meg szolgálatteljesítés közben. Ezerből 3 kiskatona. Ennyi még belefér ! Három ezrelék !

Kalocsán ez a szám mindig a tízszerese volt az országos átlagnak. Ezerből 30 !   

 

 

 

2013. július 28., vasárnap 15:21

Old Shatterhandra várva

 

Old Shatterhand-ra várva !  2010.03.01

 

Lassan már 5 éve követem közelről-távolról az erdőm életét, de még egyszer sem tudtam az őzeket lefotózni. Persze , én általában dolgozni járok oda, de mindig  ott tartom az ülésen a gépet. Hátha .. !


Ha készülök rá, biztos, hogy nem látom őket, pedig 20-30 biztos van azon a 20 hektáros területen. Néha olyan váratlanul ugranak elő, hogy a meglepetéstől elfelejtem, hogy fotóznom kellet volna. S ha  nagy ritkán, meglátom őket a kocsiból, közel is vannak, már kattintanék, de akkor tuttira lemerült az elem ......

Háát ! Ha nem lenne 50 km-re a lakásomtól az erdőm, sokkal egyszerűbb volna !

 Építettek a vadászok egy magaslest ! Nagyon dizájnos ! Műbőr kanapé van a belsejében ! Nesze neked formatervezők !! Kár, hogy fridzsider, meg bárpult nincs jakuzzival, szalmaszoknyás  hawai benszülöttlányokkal  !Fütés sincs, csak valami hungarocell lap van felszögelve. Azt ugyan nem tudom, hogy  hangszigetelésnek-e , hogy a szegény őzeket ne zavarja a hangosan horkoló vadász  . Esetleg, fordítva ! A békésen  legelésző  őzek, ne riasszák fel az alvó  makkfölsőt .Lift sincs benne ! Meg szines tv sem !Unkomfortable ! Majd lomtalanításkor viszek ki könyveket!Van még szemét bőven !!  A Lenin összesent, meg a Kommunista Kiáltványt. A múltkór figyeltem egy ilyen környékbeli újgazdag makkfölsőt ! Behajtott a legújabb 30 millás  terepjárójával a magasles alá. Kiszállt,  a 135 kilójával belesüppedt az avarba, ha tovább állt volna , talán feltört volna a termál víz is. Kivette az ülésről a puskáit. Már vártam, hogy a csicskása mikor  áll elő egy kis elektromos autóval, mint a golfjátékosoknál Ő , mint a környék Tiger Woodsa !  Odaviszi a cuccot a nem egészen 3.5 méterre levő lépcsőig . De csicskása nem volt ! Ez még nem eléggé újgazdag- újgazdag, talán még  kezdő.Azután makkfölsőnk elkezdete bűvölni a a létrát. Nem jó hipnotizőr lenne! A létra nem vitte fel magától, s mivel a lift nem működött, hát laza mozdulattal  csinált egy hátraarcot. A lábai alatt kipusztítva legaláb 4 fajta védett gazt, ezzel az egy mozdulattal.S  ahogy jött, elment ! Megvolt neki a fittness aznapra ! Kiszállás a kocsiból - beszállás, fejcsóválás lassú kormánytekeréssel . Leizzadt, mintha szaunában lett volna. Este pedig mese, az Eiffel -toronynak látszó magaslesről. 

p1010007.jpg

 Az Eiffel-torony! Magasles"A" osztályú vadászoknak !

Mert bizony, mint a mesében , vannak a jó vadászok és vannak a rossz vadászok! A rossz vadászokat nevezem én "A" osztályúaknak, a mezei , egyszerű, jó vadászokat  meg  "B " osztályuaknak.S nekik  másfajta magasles jár !  Rothadt, korhadt minden porcikája. Kész orosz-rulett fölmenni rá! Vagy leszakad, vagy nem ! Minden második lépcsőfok hiányzik, vagy törött. Ha fölértél úgy imbolyog , mintha hajón lennél viharban. Recseg-ropog minden illesztéke. Kalapból húzzák ki annak a szerencsétlennek a nevét, akinek itt kell őrtállnia.Lejönni sem egyszerű versenyszám ! Talán ha  a repülőgépekről kölcsönvennék azt a magától felfújódó gumi mentőcsúzdát !

A mezei vadászokat szeretem ! Ők hasznos munkát végeznek! Napi 12 órai munka után  folyamatos ügyeletet adva őrzik-védik az állatokat. Télen takarmányt szórnak a vadetetőkbe,  utakat készítenek , kerítéseket állítanak. Összespórolt pénzükböl 80000-Ft-ért elvégeznek egy vadásztanfolyamat.S 150 ezerből vesznek egy olcsó kétcsövűt.Ha még marad pénzük, az éves tagdijat is kipengetik, ami akár 200-300 ezer is lehet.Cserébe lőhetnek évente 2 fácánt, 2 nyulat, megy egy őzet .

Az  A osztályú vadászok, akiket gyűlölök. A pöffeszkedő, újgazdag privatizációs-bárók, a korrupt senkiházi -szarjancsik, akik az ölésért vadásznak.  Befizetnek milliókat a lenyúlt pénzükből, s kilőhetik a legszebb állatokat. S milyen büszkék a trófeákra! Altatólövedékkel előkezelt szarvasbikákra lőnek távcsöves puskából . Ez ám a sport !Elkábított, mozdulatlan állatra lövöldözni. Úgy tízböl el is szokták találni ! Ha nem, lelövi a vadőr!

Talán úgy lenne sportszerű, ha a vad is visszalőhetne !! Nem 10-t, csak mondjuk egy lövése lehetne a szarvasnak is . Talán építhetnének az állatoknak is védőpalánkot, kémlelőnyílásokkal ! Aztán kezdődhetne a párbaj !! Mennyivel izgalmasabb lenne ! Ha a szarvas győz, kirakhatja a vadász kipreparált koponyáját a vadászkalapjával együtt , a szarvaslakban. Ott sorakozna egymás mellet néhány önjelölt celeb, több tucat politikus, néhány párttótumfaktum, környékbeli újgazdag-senkiházi . Azthiszem , ha a szarvasok visszalőhetnének, nem lenne probláma az állatok  kihalásával . Meg a korrupt politikusokéval sem !Tisztulna a kép rögtön ! Nem kellene Országház , elég lenne  a plenáris ülés megtartásához a Híradó mozi is.

Ha valaki ezt sportból űzi, akkor menjen el egy lőtérre, s ott élje ki a perverzióit, egy  céltáblán.Ha meg igazán  férfi, akkor mint a Winetoo-ban ! Álljon ki a grizlivel egyszál tőrrel és tomahawkal a kezében. Vagy üljön lóra, kezében dárdával, s úgy támadjon bölényre, szarvasra. Ez a sportszerű, s ez férfi munka !! Lehetnének új Old Shatterhandek, Old Firehandek !!

Az ezüstpuska !

 

 

 






2013. július 28., vasárnap 14:56

A táska

                             A táska .

           

/Apám emlékére.  2010. Nov.1. Halottak napján. /

 

Még most is a fülemben cseng a hangja! Lassan , óvatosan kellet a rézszinű csattokat a helyükre taszigálni, azután egy gyors mozdulat, s mindkettő a helyére  kattant. Ritkán sikerült egyszerre mindkét felét  bezárni. Volt valami megnyugtató ebben zárhangban, valami bizalmas. Ami bent van , az nem is érdekelt.Apámat   erről a táskájáról lehetett megismerni. Kopott , őzbarna szine volt, olyan téliesen őzbarna,   itt-ott már szürke, néhol fehéren feslő, mint az őzek téli bundája. Kilógott már néhol az állandó dörzsöléstől a cérna belőle, ahol súrolta a nadrágját. Olyankor esténként akkurátusan megvarta.

Apám nem az a típusú ember volt, aki csak úgy vett volna magának egy táskát. Ő talált magának  mindig egyet. Az már be volt járatva . Nem törte föl a kezét, mint a frissen vett cipő a lábunkat. Ez az utolsó táska valahogy nagyon kicsire sikeredett. Mintha  érezte volna , többet nem kell már találnia.Bőr volt , az biztos. Apám nem talált volna még véletlenül sem műbőrt magának. Talán , ha egy kicsit bizonytalan lehetett benne az  eredetében,meg is gyújtotta a sarkát, biztosra ment. Mégis, valahogy ez a táska  nagyon kicsinek tűnt nekem.

Bezzeg az a nagy fekete , amit  alsós koromban örököltem tőle ! Akkora volt, hogy súrolta a talajt , amikor cibáltam föl a Nyomdász utcán a suliba. Az is lehet, hogy inkább a táska vitt engem. Gyűlöltem azt a táskát. Korom fekete volt, nehéz , mint a dög még üresen is. Apám nem az az ember volt, aki csak úgy vett volna  nekem egy új táskát. Ő átadta  a sajátját. A tehetősebbeknek az 1965-s éveknek megfelelő műbőr táskájuk volt. Tele  rekeszekkel, zsebekkel, tolltartó helyekkel. Akkoriban talán csak két fajta volt a boltokban. Mással is így volt ez . Kezdetben  írigyen néztem a többiek csiri-biri táskáit, s ha lehetett sorakozónál mindig a földre  dobtam, hogy senki ne is lássa az enyémet. Apám  talán még ebben a táskában járt dolgozni a Csavargyárba az 1959-s évektől kezdve. Ahogy teltek a hetek, egyre büszkébb lettem bumfordi fekete táskámra. Már engem is erről lehetett megismerni, s senkinek nem volt hozzám hasonló.Néha már felfedeztem irigy pillantásokat is . Különleges darab volt, az biztos.Volt valami utánozhatatlan szaga! Olyan igazi  csavargyári szaga. Egy kis öltöző szag, egy kis kaja  szag, s a fő összetevő a fémforgács és az olaj keverékének az elegye. Nem volt taszító, de jellegzetesen proli szaga volt, s ettől  volt olyan felnőttes. Csúfolni meg sem próbáltak miatta. Hiszen kitűnő tanuló voltam,  ráadásul sportban is az elsők között. A mi osztályunkban a hülyegyerekek nagy szarban voltak nyolc éven keresztül . Nem elég , hogy rém sötétek voltak, de még fociban is  megaláztuk őket ! 

Apám már  rokkant-nyugdíjasként dolgozott, de minden nap vitte magával az elnyűhetetlent. Nem tudom , mit tartott benne, talán anyám kaját készített neki, egy szem alma, esetleg papírba csomagolt kenyér, lehet , hogy szalonna is némi hagymával. Egy kis kés az biztos volt benne, meg a pici kis határidő naplója. Annak már régen lejárt az ideje.Az 1990-s be még 1992-be is írt, ha még volt benne üres lap.Apám nem az az ember volt, aki csak úgy fölöslegesen kidobott egy naptárt,  néhány üres lap miatt. Ha dolgozni ment, még csak valahogy elviselhető volt az elnyűhetetlen ,réz csattos , téliesen őzbarna  billegése a kezében. Ő azonban mindenhova vitte  magával. Orvoshoz ugyan úgy, mint színházba. Az utóbbira persze sokszor nem volt példa, mert  62 éve alatt talán ha négyszer tette be a lábát ilyen puccos helyekre, abból háromszor az én néptánc előadásom  lehetett a színhely.

Ahova biztosan vitte magával, az minden évben  Halottak napján, a nagykátai  római katolikus temető.  A gyertyákat mégsem lehet kabátzsebben hordani! Anyám biztosan kikészítette a megfelelő  mennyiséget gyertyából, de lehet , hogy ő szerezte be azt is. Precízen ki kellett számítani, hogy hány gyertyát vásárol, mert hosszú évek óta kialakult rend szerint  járta be a temetőt. A sorrend  szinte mindig  ugyanaz volt. Gyerekként már előre  tudtam én is a sorrendet. Változás csak akkor jött a sorrendbe, ha valaki  ismerős , barát , utcabeli hirtelen meghalt. Erre nem tudtunk előre felkészülni, mert amíg élt Apó meg Mama, aznap  zúdították ránk az egész évi termést, mielőtt kimentünk volna  a temetőbe. Később meg már nem volt aki elmondja a változásokat !  

hnp_temeto.jpg

A nagykátai temető halottak napján.Háttérben a Keglevich kápolna .2010.

Gyerekként szerettem ezeket a halottak napi lemeneteleket Nagykátára. Másért szerettem én, s másért  apám.Imádtam tüzeskedni a sírok között. Össze - vissza faggyúztam a kezeimet, szétégettem az ujjamat.  Az időtájt nem voltak ezek a giccses , hatalmas műanyag mécsesek,amik  ha meggyújtották a műanyagot , úgy égtek, mint a gázolaj.Egyszerű,  fehér  gyertyákat lehetett csak kapni. Az egyikkel felmelegítettük a másik talpát, s odaragasztottuk a  sírkő  lapjához. Örültek is ennek a sírok gazdái, mert  tavasszal késsel kellett lekapirgálni a szétfolyó faggyút.

hnp_temetokapolna.jpg

Halottak napján

 A temetőnek különös, misztikus illata volt a füstölgő gyertyáktól, s a nagy búsan bólogató krizantémoktól .Az esti gyertyafényben villódzó emberi árnyékok szellemjátéka hátborzongatóan félelmetes, a halottak   sírhantján ülő, 7-8 éves  gyermeki agy számára.Abban a korban ki gondol még a halállal. Apám megtanította, hogyan találom meg a sírokat. Két navigációs pont volt.Az egyik a gémes kút, ahonnan az asszonyok hordták a friss vizet a vázákba, a másik a szemben levő sír , amit teljesen befutott a borostyán.Az a gémeskút az teljesen nem illik a temető hangulatába, de még a mai napig is  ott éktelenkedik rozzant gémjével, mintegy  őre a halottaknak.Talán babonából nem merik lebontani?? Oda járhatnak a halottak szellemei szomjukat oltani. Hát , ha így van, hagyják is ott ! Nehogy kiszáradjanak szegények. Kipróbáltam ! Működik  , s a vödröt könnyedén kilehet emelni a gyűrűből, mint 50 éve annyiszor már.Azért abban reménykedem, hogy a vizét nem fogják egyszer majd palackozni. Túl magas itt a talajvíz, sokszor a koporsókat elönti a víz. Ha én adhatnám a nevet ennek az ásványvíznek : Hádész  lenne a neve. 

Ahogy múltak az évek, egyre kevesebbet jöttem le halottak napjára. A középiskola alatt még csak  néha-néha, a főiskolás  évek alatt szinte alig. Kisgyerekként  még élveztem, amikor  oda jött  valaki ismerős a sírokhoz, beszédbe elegyedett apámmal, majd a végén rám nézett kikerekedett  szemekkel, és   akkor jött a jól ismert kérdés: -Emlékszel  ? - Én vagyok a Jani bácsi, aki a térdén lovagoltatott!   Vagy ennek a női változata: -Emlékszel-e? Én vigyáztam rád szőlőkötözéskor a nagy megyfa árnyéka alatt, az Erdőszőlőben! Hát én vagyok a  Sári, Julcsa, Teri....... Udvariasan mosolyogtam, s persze mindenkire emlékeztem. Azután hazafelé a vonaton  ment a ki-kicsoda játék. Anyám, apám olyankor  újraélték a fiatalságukat ! Néha ők is belezavarodtak az azonosításba, de  láttam a szemükben a csillogást, amit a múlt emlékképei sugároztak ki belőlük.  S ugyan , mit kérdezhettek volna ezek az ismeretlenek, amikor 16-17 évesen ,vállig érő hajjal , két fejjel magasabban apámnál  , csak álltam ott, mint egy hippy : -Ugyan ki ez??- Csak nem ...Te jó Isten ! Kire ütött ez a gyerek ??  Sajnos  ezeket a kérdéseket nem tették már föl. Elmentek azok, akik még föltehették volna.Én is észrevettem, hogy egyre kevesebb emberrel beszélget már apám, egyre ritkábban szólit meg valakit a tömegből.Ilyenkor ő biztosan számot vetett magában: tavaly  még itt találkoztunk ...már ő is elment, vagy csak  nem ismertem meg??....Fiatalabb volt vagy talán  öregebb nálam?? Ki is a felesége???

Sodortak az évek , tette mindenki a dolgát. Egyre többet voltam távol, már csak aludni jártam haza.S  közben egyre kevesebben lettünk.  Elment Apó is, Imre a legjobb barátja is . Már a 80-90-s éveket írtuk. Furcsa most így visszagondolva, akkoriban  alakult ki egy új szokása. Anyám szokott manapság mesélni róla, s ilyenkor  nekem is felrémlik valami  homályos, szürke  hangulat a múlt legeslegmélyebb bugyraiból, ahova csak nagy ritkán ereszkedik le az emlékezet.  Halottak napján  nem jött haza a munkából, hanem felült a fél négyes nagykátai személyre, a kis réz csattos, elnyűhetetlen , téliesen őzbarna színű táskájával,   s lement a temetőbe. Az utolsó  vonattal , a háromnegyed kilencessel  jött vissza.Eleinte  biztos furcsállottuk egy kicsit, de akkori eszemmel  nem sokat  gondolkoztam rajta.Máshol járt már az agyam.S ebből aztán rendszer lett. Évről -évre ugyanúgy! Egyedül a táskával.S mindig feltöltve , megkönnyebbülve, mondhatni boldogan tért vissza. Anyám csak azt mondta mindig: - Szeret ott lenni ! Nem értettem, de elfogadtam ! Mit szeret ebben?Egyedül, magányosan  a halottaival???

Ma már értem ! Ehhez azonban nekem is 52 évet kellett lehúznom . Apám  ennyi lehetett , amikor  elkezdte .Huszonévesen azt gondoltam a halottai miatt vágyik a temetőbe. Nem ! Ő az élőket kereste, a még élőket !Akiket még  meg tud szólítani, akik még emlékeznek rá, akikre még ő is emlékszik. S azután, ha már nem volt kit megszólitani, mert már elmentek, akkor figyelte az arcokat, hátha a gyerekeik vonásaiban felismerhet valakit. A temető volt már az egyetlen kapocs, ami összekötötte a múltjával, a gyerekkorával, az emlékeivel.Apám generációjával kegyetlenül bánt a sors ! S vele kegyetlenül bánt Nagykáta ! Nem a falu volt a hibás, hanem az idegen  eltipró diktatúra, amit rákényszerített  a XX. század   . Sajnos a falu nagyon gyorsan alkalmazkodott ehhez a rendszerhez. Nem  védekezett, nem próbálta kidobni magából ezt az idegen szovjet testet, mint valami gennyes, rákos  fekélyt. Hagyta , hogy elhatalmasodjon, s felzabálja  a vörös diktatúra, a kommunizmus. Élete első 30 évét élte Nagykátán, ahonnan a helyi komcsi diktátorok rémuralma, a kuláklista , a beszolgáltatások, az erőszakos téeszesítés és a teljes vagyonelkobzás után kisemmizettként , megfosztva minden reményétől abban, hogy valaha  ebben a faluban még  élni tudna , elmenekült,mint egy  üldözött .Az újra kezdés, az új otthonalapítás reményével. Minél távolabb innen, ahol ezeknek a vörös pribékeknek már nem ér el a keze ! Ahol nem  bélyegzik meg kulákként, ahol tiszta lappal indulhat. Ez volt élete legfontosabb döntése ! Nem olyan egyszerű döntés ez, mintahogy tűnik  innen ,úgy 50 év távlatából. A gyökereket  kellett szétszakítani egy velejéig romlott , rohadt rendszer hibája miatt. Minden Nagykátához kötötte! A földek, amit évszázadok alatt gyarapítottak, a szülők, a szülői ház, a gyerekkor, az ifjúság, a barátok, a föld szeretete , az állatai, a lovak, az iskolák, az utcák, a szugok, a határ , és a temető is.Bátor döntés volt, és szívbemarkoló lehetett meghozni .

apam_es_bator.jpg

Apám-fénykorában ! 1946.-ban  Bátorral. 16 évesen. Ezt irigyeltem tőle a legjobban . A saját lovat. Mai ésszel felfoghatalan. Egy saját ló, ami csak a tiéd.....a gondolattól is libabőrös a hátam.

 

Sikerült az új otthon alapítása, de azt hiszem egy dolog soha sem sikerült neki .Apám nem tudott  Pesten gyökeret verni. A ház , amit felépített otthont teremtett nekünk, gyerekeknek, de az ő otthonát elrabolta tőle a történelem piszkos sodra. Megpróbálta a beilleszkedést, de a szíve mélyén ő nagykátai maradt mindörökre. Pedig Nagykáta nem érdemli meg, hogy abban a földben nyugodjék !Nagykáta azt sem érdemli meg , hogy nagybetűvel írjam le a nevét !Nagykáta még nem kért bocsánatot apámtól !Apám  nem tehetett mást, nem tudott nem megbocsájtani  neki.

Én nem ! Engem nem köt oda , csak az első hat évem  ! Én már csak apám  emléke miatt sem tudok jó szívvel emlékezni szülőfalumra. S minél többet ismerek meg a múltjából,  a mostani jelenéből, annál  nehezebb  tiszteletet tanúsítanom felé.Legszívesebben örökké kisbetűvel írnám le a nevét ! Így:  nagykáta  !

 Pedig  sokáig nem  így volt ez.

Mostanában úgy alakult az életem, hogy szinte az év minden napján elmegyek a 31-s úton , majdnem a várost jelző tábláig. Ott jobbra fordulva  jutok el arra az útra , ami az erdőhöz vezet. Ezt a részt , ha jól emlékszem, Betyárhegynek hívták. Nálunk csak betyárhegyi földnek nevezték azt a néhány hold  táblai földet, ami itt húzodik  az út mellett.Jobbra egy elhagyott tanya. Jegenyefái alatt hajdan mozgalmas élet volt. Fehér oszlopos gangján pihentek a forróság elől bemenekülők.Ez volt a legjobb minőségű földünk ! Tavasszal a rávetődő napsugarak fényét  csillogóan tükrözi vissza a frissen szántott borozda.

Zsíros, fekete föld. Itt megyek el mellette minden nap, s minden nap végigélem gyerekkorom talán első,legszebb,  maradandóan megmaradt emlékét.Minden nap , mintegy végtelenített filmszalag végigpereg az a néhány kocka , ami megmaradt. 

betyarhegytanya.jpg

A  betyárhegyi föld a tanyával.

 

Nem tudom hány éves lehettem! Talán három. Mindegy is.  Meleg, kora tavaszi nap lehetett,  úgy 1959-1960 -ban . Melegnek kellett  lennie  . Ha nem tavasz volt , akkor talán  nyárvége , amikor már  az új búza vetéséhez készitette apám elő a talajt. A szántást valószínű, előtte levő nap fejezhette be. Az egyenetlen barázdákat kellett elsimítani valahogy, hogy a vetőgép könnyedén szórja a búzaszemeket a talajba. Gondolom én ezt a mai agyammal, s mezőgazdasági ismereteimmel. S a klipp, ahogy ma neveznék, a bejátszás rövid képsora a következő.A két ló, a két  almásderes lipicai származék , Vagány és Deres egy hatalmas , nehéz ajtószerű  valami elé van befogva. Lehetett ez az ajtószerű akár három-négy  méter hosszú, de legalább egy méter széles, s kellően súlyos is, hogy kiegyengesse a talajt. Apám  rövid nadrágban volt, olyan semmilyen szinűben, ami abban az időben dukált. Az ingje kigombolva, semmivel sem különb, mint a nadrág.A szél belekapva lobogtatja. Apám  ott áll a palló közepén, kezében szorongatva a lovak istrángját / vezetőszárát / . Én apám két lába között állok, s kezeimmel erősen kapaszkodom a lábaiba. Lehet , hogy nem voltam  még három éves, mert akkor nem fértem volna el a lába között?? Orromban még most is érzem a lovak izzadtságszagát. Megindulnak a lovak, s a palló megmozdul alattam. Kétségbeesetten próbálok állva maradni , s iszonyatos erővel kezdem apám lábait marcangolni a kezeimmel. Csak az indulás volt nehéz ! Végre megtaláltam az egyensúlyt. S a lovak húzzák a pallót egyre gyorsabban. Száguldunk a  barázdák fölött .Ennyi ! A klipp itt véget ér. Nem tudom , hogy fordultunk meg, nem tudom , hányszor estem le a pallórol, azt sem tudom, egyáltalán, hogy kerültem oda. Viszont az élmény , még ma is  borzongatóan szép. S ha azt hinné valaki , ez nem volt életveszélyes , az téved. Bármelyik pillanatban , ha kiesek apám lába közül,  a palló, ami kellően nehéz kellett, hogy legyen, végigment volna rajtam, s belepanírozott volna  a talajba mindörökre, mint egy őskori kagylóleletet . Olyanok  voltunk  mi ott kicsiben , mint a híres osztrák festő által megálmodott Koch-fogat. Hat ló hátán a csikós! Ez volt az én életem győztes fogata !

     

  Lifttel kellett lemenni a a korbonctanra. Kezemben fogtam a zárójelentést és a halotti anyakönyvi kivonatot. Azt hittem, sose ér már le ! Egy örökkévalóságnak tűnt. Mi következik még?Mit kell még aláírnom , átvennem, hogy végre szabadulhassak már ebből a nyomasztó hullaházból ? Gyülöltem ezt a vöröstéglás kórházat ! Gyűlöltem az orvost, aki kapzsiságában , pénzéhességében túltett minden képzeleten. Áltatta anyámat, s a halál beállta előtt egy nappal  is képes volt még hatalmas  borravalót elfogadni.Szemrebbenés nélkül ! Kapzsiságánál csak a tehetségtelensége volt dühítőbb !   Nem elég, hogy kivégezték, hónapokig értelmetlenül kínozták, áltatták a reményetelen reménnyel, most még itt kell canossát járnom órák óta. Bevezettek valami ruhatárfélébe. Először azt hittem rossz helyen vagyok, de gyorsan kijózanodtam. Még csak most kezdődik az igazi megpróbáltatásom. Csak nem nekem kell majd a fogasokról összeszednem apám utolsó ruháját?  Nem ! Ez nekem sok lenne !   Ez elmaradt ugyan, de helyette kaptam egy papírba tekert, s madzaggal átkötött kis csomagot. Ahhoz túl kicsi volt, hogy ruha legyen benne. Nem is próbáltam felbontani, inkább igyekeztem minnél hamarabb elhagyni a kórház területét.A kocsinál végre mély levegőt szívtam.  Beültem, s a csomagot  az  ülésre dobtam . Próbáltam összeszedni a gondolataimat. Mi vár még ma rám? Koporsó választás, szemfedél. A csomag magányosan hevert továbbra is az ülésen . Nem volt nálam kés, ezért próbáltam óvatosan kibújtatni a madzagból a csomagot. Föltéptem a papírt.Az elnyűhetetlen, rézcsattos, téliesen őzbarna kistáska volt benne. Óvatosan magam elé raktam a térdemre. Kerestem a zárt, s próbáltam kinyitni.  Szememből már patakokban folyt a könny. Soha nem éreztem még ilyen szívbemarkoló rohadt érzést. A fogaim vacogtak,fojtogató , rángógörcsszerű zokogás tört rám. Alig tudtam kinyitni a zárat. Majdnem üres volt, csak a kisnaptár , néhány érdektelen irat, s a legmélyéről előkerült  apám  bőrszíjas Doxa órája. A svájci Doxa , a 17 gyémánt  köves . Ennyi maradt 62 év után ! 62 év egy kis táska mélyén ! Nem tudom meddig voltam a kocsiban . Talán egy óránál is tovább. Amikor már valamennyire uralkodni tudtam  magamon , elindítottam a kocsit, de az ülésről hátraraktam a csomagot. Még nem bírtam ránézni. Ott, akkor  búcsúztam  el apámtól . 

Gazdátlan maradt az  elnyűhetetlen, rézcsattos ,kopott,  téliesen őzbarna  kis táska.Bár én nem hiszek benne, de ha létezik az örök Vadászmezők világa , akkor apám ott is talált magának valahol egy kis táskát. Lehet , hogy nem egy ilyen elnyűhetetlent, nem rézcsattosat, nem téliesen őzbarnát. Talán már egy újat is megérdemelne, ami nem dörzsölné ki a nadrágját.S úgy sétálnak az örök Vadászmezők  , sohavégetnemérő gyalogösvényein. Apám néha megáll,  lassan lehajol . Megint talált valamit .Óvatosan felemeli, megnézi , s a kezében megforgatja. Lassú , megfontolt mozdulattal a kis táskába helyezi a tárgyat. A csattot rákattintja. Fejét felemi, s homlokába hulló hajszálait jól  megszokott mozdulatával  hátratúrja. Meleg , jóleső érzéssel a távolba nézve mondja magának : - Egyszer ez is jó lesz valamire ! 

 

                                                              2010. November.03.

   

Templomi mosdatás 

Néha próbálok visszamenni az időben, s elcsípni azt a pillanatot, amire még gyerekként emlékszem, ami a távolból fölsejlik. Hosszú már az az 52 év, néha  az előző napi emlékezés is gondot okoz már.

Előjönnek arcok,képfoszlányok ,néha illatok is! Furcsa az agy. Emlékszik illatokra is .Az erdő csendjében magam is meglepődtem, amikor olyan dallamokat kezdtem dudorászni magamban, amit apámtól hallottam névnapi összejövetelekkor. Nem! Ezek nem munkásmozgalmi dalok voltak.Nem is  nagyon van hallásom, a hangom még annál is rosszabb, de nekem olyan kristálytisztának tűnt visszahallva saját fülemből.A rosszra több ok lenne emlékezni. Az első napra az óvodában. Nyomaszt a hangulata, az olajfesték terpentinillata.Pedig  később szerettem oda járni ! Az első alkalommal, amikor  madártejet kaptunk, olyan óvatosan  ettem belőle, mintha mérgezett lenne. Soha nem láttam ilyen szinű kaját! Aranylott, mint a templomi oltárdiszek.Madártej, kakastej, ahogy a többiek hívták.

 Kell lenni korábbi emléknek is ! A templom??

nkataiszent_gyorgy_templom.jpg

A nagykátai Szent György templom bejárata.

Nagyanyám  vasárnaponként elcibált a reggeli misére . Megszeppenve ültem be a súlyos  fából készült padba.Félelmetes volt a nagykátai Szent György római katolikus templom impozáns mérete, a hatalmas oltárral. A falakról visszhangzottak a számomra érthetetlen ,aktuális  dörgedelmek, s beleborzongtam, amikor a hátam mögül valahonnan belekezdett az orgona valami szent dallamba.A padok túl magasak voltak, ezért állva is csak alig -alig láttam valamit. A prédikáció így nekem tényleg földöntúlinak tűnt. 

templom_fohajo.jpg

A főhajó.

 

A főhajóban  a gyorsan kelők  kaptak helyet, így azután mi legtöbbször csak az oldalsó hajó padjaiban kaptunk üres helyet. Innen viszont jobban láttam a faliképeket. Kopasz szerzetesek tettek-vettek a képeken, s nem nagyon értettem, miért van a fejük felett  olyan csillogó karika.A kopaszság  nekem fel sem tünt, mert apónak sem volt egy szál haja sem.Baromira  untam már magam, s ilyenkor  jött  a liftezés. Hol fel kellett állni, hol le kellett térdepelni. Az állás nekem nem jelentett nagy változást, mert addig is álltam. A térdeplést néha próbáltam szabotálni, hiszen én szuverén egyéniség vagyok, de ez nem  nagyon jött be. A mama ilyenkor egy laza  fonákkal a gyűrűs ujjával úgy megküldte a fejemet, hogy könnybelábadt a szemem tőle. Próbáltam úgy tenni, mintha  meg sem érezném, de még a fülem is zúgott tőle percekig. Biztattam magam, minden rosszban van valami jó. Legalább addig sem hallom a kornyikálásukat. Nem is hallhattam, a fülzúgásomtól. S mindezt nagyanyám olyan lazán és előkelően adta elő, hogy a szeme sem rebbent meg. Lenyomott nekem egy adagot , s közben hangosan, kristály tisztán énekelte az imakönyvből a 123milliomodik zsoltárt.Persze ezzel még nem fejeződött be a mi kettőnk műsorszáma. Ez csak olyan bemelegítés volt. Isten látja isten házában a lelkemet, én még nem is voltam olyan  rossz gyerek.Ekkorra már kicsit leült az előadás. Már kimentek a nápolyi osztáshoz is. Kezdtem  már baromira unni magam.

templom_oldalhajo.jpg

Az kisoltár és az oldal hajó.  

A kopasz szerzeteseket már mind elneveztem valakiről, . Jó pedagógiai érzékkel,  érezte ezt nagyanyám is. Pózt váltottunk. A mama fogott és fölvett az ölébe. Na, kész ! Tudtam, hogy most fog kezdődni a mi kis  duettünk.  A templomi mosdatás cimű magánszámunk . Ahogy  fölvett az ölébe, rögtön látta, hogy milyen mocskos a pofám. Így jönni Isten házába, ilyen mocskos arccal !!! Gyanítom, nem Istennel volt itt a gond, hanem a szomszédasszonyok csípős nyelvével.Volt egy agyonhasznált , fekete bőr retikülje. Csak az imakönyv volt benne, meg egy zsebkendő. A retikült felül vastag fém csatt zárta le. Ennek a fémcsatnak a hangjára indult a mi kis előadásunk. Amikor  meghallottam a zár csattanását, a számat kitátottam , mint egy viziló, s igyekeztem a legtöbb levegőt magamba szívni.Ezalatt a mama óvatos , kecses mozdulatokkal előhúzta a retikül mélyéről a zsebkendőt. Már ettől kezdett forogni a gyomrom, s a hányás határán voltam. Nőies mozdulattal a szájához emelte , mintha csak a rúzst törölné ki a szája szegletéből.Sajnos ez nem a rúzs volt !  A rúzs ehhez képest maga a mennyei manna. A zsebkendő sarkába beküldött egy nagyadag nyálat. Soha nem értem meg, miért nem a homlokomon,esetleg a fülemen voltam koszos, netán a fejem búbján . Nem. Én azon az egyetlen helyen tudtam koszos lenni, ahol telibe tüdőzhettem le a gusztustalan nyálbűzt. Mindig az orrom alatt.Ez volt az a pillanat,amikor próbáltam a fejemet elfordítani , s minél távolabb tartani a főcsapás irányától. A levegőm már egyre fogyott. A tisztítás első  üteméből nem sokat éreztem , mert a levegő visszatartásával voltam elfoglalva, a bűzt csak az agyamból éreztem. A mama precíz volt. Máskor egyébként soha, de most tiszta munkát végzett. Másodszor is végigdörzsölte az orrom alatt a nyálgépet. Olyan fényes volt már a bőröm, mint a frissen bokszolt rámás csizma. Már a túlélés határán voltam! Végre befejezte. Akció alatt  baromira kellett vigyáznom, hogy nehogy az arcomhoz érjen, mert akkor kifújtam volna az összes levegőt, s a következő ütemben a szabaddá vált orr nyilásomon keresztül telibe letüdőztem volna az összes cuccot egyszerre. Annál már a halál is jobb ! Kritikus pont volt ez. Hirtelen mozdulattal az összes ujjammal megpróbáltam befogni az összes orromat, s kifujtam a tüdőmből a maradék levegőt. Csakhogy egyszerre kifújni is meg szívni is elég zűrös . Ha sok bűzt sikerült lenyomnom, akkor az öklendezés kerülgetett, s ez Szűz Mária magasztalása közben rosszul vette volna ki magát. Meg aztán tudtam, ha hányni vagy öklendezni kezdek, megindul a jobbkezes fonák gyűrűs, s akkor  aznapra már elfogy teljesen a fejem. Eleinte azt a túlélési technikát dolgoztam ki, hogy a saját ingem ujjával próbáltam semlegesíteni az orrom alatti magas ph -értéket. Sokat kellett dolgoznom rajta, míg kialakitottam a  nyerőt. Az elv egyszerű: mindenkit a saját fegyverével lehet legyőzni. Sajnos az ideális , nekem legjobban eső tervtől el kellett tekintenem, az aránytalan súlykülönbség miatt. Ez lett volna az, amikor én töröltem volna le a saját nyálammal benedvesített zsebkendővel a mama szája szegletéből a rúzst. Sajnos az ismert okoknál fogva ez nem jött össze. Ezt fejlesztettem tovább, amikor rájöttem,  a megelőző csapás elvére. Előre benyálaztam a saját zsebkendőmet, s azt nyomtam a mama kezébe, amikor rájött a mosdatási roham. Mégiscsak a saját nyálam ! Ezzel csak a fizikai része ért végett az eltiprásomnak. Ilyenkor duzzogva megsértödtem, s dacosan elkezdtem nézni az oltárképet.Hatalmas oltárkép volt. Szent Györgyöt ábrázolta, a templom védőszentjét, amint küzd a sárkánnyal. Hófehér paripán ült, s dárdáját tövig szúrta a sárkány torkába. Sugárban tört elő  torkából a vér. Remélem, megbocsájtja nekem a mama ott fennt az angyalok között, de én ilyenkor , mosdatás után mást láttam ott a sárkány helyében........

Az , hogy nem lettem vallásos, nem ennek köszönhető, de azért sokat nyomott a lattban .........  

 oldalso_oltar.jpg

A kisoltár. 

 A ház: Kossuth.u.23.

 A z udvar szinte minden állatára emlékszem. A hosszú , gangos parasztház első felében egy szoba és egy konyha volt anyámék terűlete. A szoba földes volt, a konyhában fekete-fehér mintás  cementlapok.

Sokkal többre nem is  emlékszem, hiszen egész nap a nagyanyám fennhatósága alatt voltam, ide csak aludni kerültem esténként. Arra viszont filmszerűen , tisztán , amikor  az ajtóhoz vonszoltam egy sámlit, s a villanykapcsoló melletti  konnektort kezdtem el piszkálni. Nem kellett sokat várni, rájöttem , az ujjam simán belefér a lyukba. Először  óvatosan az egyik lyukba dugtam be. Semmi! Felbátorodtam. Most  lassan bedugtam az ujjamat a másik lyukba. Hirtelen bizsergető érzést éreztem az ujjam végébe, s amilyen gyorsan csak tudtam, kirántottam belőle. Leestem a sámliról a földre. Azt hiszem, nagyon beszarhattam az ijedtségtől.Mennyi lehettem? Talán 3 éves? Ki tudja! Megrázó élmény volt, az biztos.

Talán 15-20 év telt el azóta, amikor először elmeséltem ezt a találkozásomat a  feszültséggel. Mai eszemmel úgytudnám rekonstruálni, hogy az  ujjam első bedugásakor a földelést sikerült eltalálnom, ezért még nem csapott meg az áram. A második lyuk már talált. Ott , abban volt a fázis. S hogy akkor , ott rögtön miért nem haltam meg? Arról a sámli tehet. Valószínű, mint a sámlik akkoriban mind fából készültek. Az áram nem tudott keresztül hatolni a szívemen, mert a sámli szigetelt, s az áramkört nem tudta a földön keresztül rövidrezárni. Ha akkor mezítláb, a kőröl csimpaszkodva  pettingelem meg a konnektort, az biztos halál lett volna. Nem igen tudnám ezt akkor itt elemezni. 

 

 A ház második traktusa volt a mama és apó  tisztaszobája és a konyha.Ez a konyha ma úgymondanánk : multifunkciós volt. Néha eredeti szerepét adta, de legtöbbször  bögrecsárda, s piaci napokon  igazi agóra, közterület. Szinte minden itt történt, ami egy gyerek számára unalmas volt: a főzés, mosás, tüzelés, moslékkészítés,reggeli, ebéd és a vacsora is. A konyha jelentette az életteret. Állandó jövést -menést.

Az igazi rejtelmek azonban a padláson történtek, az istállóban, a galamb padláson és a pincében.

Ha most ezekről a rejtelmekről elkezdenék mesélni , eltérítene az eredeti  mondandómról. Ezekről majd máskor, csak addig el ne felejtsem őket !

 Térjünk csak vissza a konyhába. Furcsa egy képződménye volt ez a paraszti életformának az 1960-s évek elején. Őrizte  egyes jegyeiben még az ősi paraszti lét elemeit. Volt még benne  búboskemence, de már trükkösen. A kemence  búbos  része a tisztaszobában volt, de a nyilása a konyhában. Célszerű volt ez  így . Ha  begyújtottak benne, a száraz venyigét / szőlővesszőt / , csutkát / a kukorica azon része, ami morzsolás után megmarad / a konyhából adagolták, s így a piszok nem került a tisztaszobába. Sajnos , azt már nem tudom , a fütésen kívül  mire használták a búboskemencét. Kenyérsütésre nem, mert arra az udvaron volt egy önálló kemence .A legfontosabb szerep a sparheltnak jutott. Ez már a kor szellemének megfelelően zománcozott külsejű vaslemezből készült tüzhely volt. A teteje  hasonlít a mostani szupermodern  kerámialapkás tüzhelyekéhez, csak egyszerű vaslemez borítással. Két  nagyobb fazekat lehetett rátenni egyszerre. S volt egy külön sütésre alkalmas része is. Főzésre és fűtésre is használták egyszerre. Csutkával, később már tojásbrikettel is  pakolták a tüzteret.  Sparhelt mellett állt az oda semmilyen formában nem illő konyhaszekrény. Hihetetlen kék, talán galamb kék színe annyira kilógott a konyha hangulatából, mintha egy Andersen mese díszlete lett volna. Poharak tányérok, fazekak. Rengeteg titkos fiókkal, amik kihuzogatása mindig felemelő izgalmat jelentett. Hátha lesz benne valami titok, valami rejtélyes cucc! Ezek többnyire elmaradtak, s csak  unalmas feljegyzések sokasága jelezte a mama számára, bizony sokan tartoznak még a pálinka árával. De olyan baromi jó illat jött ki belőle, hogy már azért megérte kihuzogatni. Frankkávé s maláta. S hát lehet fokozni még a stilus egyveleget. Valószínű, egy mai  lakásberendező azonnal harakirit végezne magán ettől a látványtól  : a konyha szerves része volt két hatalmas  parasztágy, az összes  kellékeivel. Úgymint  szalmazsák, dunyha , libatollból, párnák s egy őzbarna ágyterítő. Még véletlenül sem egymás mellett. Egymás mögött . Elől volt apóé, hátul pedig a mama nyomatta. Ebben aludtak.S ebben is volt valami paraszti talentum! A tisztaszobát az alvástól is megkímélték.S hogy én aludtam abban dunyhában az biztos, mert érzem a puhaságát, a melegét, hallom apó hangját, amint mesél a kormányzóról, s gyermeki agyammal próbálom felfogni , ki az a kormányzó. Mindig a kormányzóról mesélt, s olyan csillogó szemekkel, mintha nem is  itt élne közöttünk . A kormányzó nem lehet más , mint egy nagyon okos ember, aki  áll egy hatalmas autókormány mögött, s onnan forgatja az ország sorsát- én legalább is így képzeltem akkor.Majd egyszer azt is elmesélem, miért szóltak apó történetei  mindig csak a kormányzóról.Lassan már végére érek a lajstromnak. A falon persze volt szentkép. Hosszú hajú , szakállas Jézussal. Talán egy kicsit hasonlított a Jézus Krisztus Szupersztár főhőséhez, nekem nem volt bajom vele.Diszkréten meghúzódott a sarokban a barbi szekrény és a parasztágy között. Jó hely volt ott neki. A parasztágy a realítás, a konyhabútor  meg az illúzió.Ja és  még valami. A néprádió. Már akkor, 1960-61-ben is múzeonális darab lehetett volna. Egyszerű fadoboz, vászon  s néhány gomb, skála . A forgokondenzátor tekerésekor recsegett-ropogott minden adó, de azárt a Kossuth meg  Petőfi valahogy bejött rajta. Nem voltak médiafüggők, azt leszögezhetem. Újságot csak ablakpucoláskor használtak. Volt két imakönyv, s kulturális örökségem: A magyar nemzet múltja és jelene. Az oroszok hagyták ott a front  után, miután a selyempapírokat kitépkedték belőle, cigicsavaráshoz.Nem járt még a Szabad Föld sem. Minek? Tele volt hazugságokkal. Ludas Matyi?? Ugyan, kinek lett volna kedve nevetni, miközben éjjelente kommunista pribékek jártak házról-házra, hogy  erőszakkal rákényszerítsék, aláírasák a parasztokkal, hogy lemondanak minden földjükről, vagyonukról, állatukról .Nem volt kedve azoknak sem a nevetéshez, akiket odabilincseltek a sparhethez, begyújtottak, s addig égették szerencsétlent, még alá nem írta a lemondónyilatkozatot. Annak sem volt kedve nevetni, akit a puffajkás munkásőr, meg az ávós besúgó megkötözött, majd lehúzta a csizmáját, s a lábujjairól a puskatussal addig verte le a körmöt, még kínjában aláírt .Szóval nem voltak  médiafüggők !Rádióban csak az időjárásjelentést hallgatták meg. A többi úgy is hazugság volt.

Majd folytatom........ 





 

2013. július 28., vasárnap 14:37

Szállítás

Szállítási feltételek

                                                                                                            .

                                                                                             

    Szállítás saját  teherautónkkal :    Vidékre     140.-Ft/km  oda-vissza  számolva.

 

                                                                                        Budapest területén : egyedi árképzés  

 

      Futár szolgálattal : maximum 80-100 kg-ig                                                                                    

                          
               

 

 

2013. július 28., vasárnap 14:25

Kapcsolat-elérhetőség

                  Fontos  alap információk

 

Termék megrendelése: email-ben, sms-ben, személyesen

Gyártási idő készletről, ha van  azonnal : szélezetlen deszka, szélezett deszka, szőlőkaró, akác oszlop esetén

                                       Minden más esetben, ha le kell gyártani a terméket : 10-30  nap

 

Akác termék minősége: akác minőség ( nincs A, B, C  kategória ).  Az  akác  nem fenyő !!  Nem várhatunk el olyan tulajdonságokat tőle, mint egy szivacsos szerkezetű puha fától. Tartóssága, kopássállósága, fűtőértéke , víztaszító képessége  verhetetlen , nincs olyan fa ,amely csak megközelítené ezeket a tulajdonságait.

Vízalatt 500 év , száraz levegőn 120-150 év , földbe ásva 40-50 év a garantált tartóssága.

Sem a tölgy sem más Magyarországon honos faj ezt nem tudja.

Ez mellett persze megrepedhet, elvetemedhet, elcsavarodhat, ha hirtelen szárítják. Ezzel együtt kell élni, s így kell felhasználni.

 

 

Garancia : átvétel  után az elszállított anyagra nincs , s nem is lehet  garanciát adni. Sem repedésre, sem csavarodásra. Ezt józan ésszel beláthatja bárki.

Cserélni sem cserélünk, csak kivételes esetekben , csak az árú átvételekor.

Reklamációt az árú átvételekor fogadunk csak el.

Oszlopok , rönkök átvétel előtt kiválogathatók, szállítást nem is vállalunk  válogatás nélkül, mert teljesen szubjektív a válogatás szempontja.

 

 

Méretre vágás-darabolás :  a deszkákat csak külön kérésre , vágási , darabolási költség felszámítása mellett vágjuk pontos méretre. Ennek praktikus oka van. Hosszabbak 5-7 cm-el a rönkök, így az esetleges repedések nem aktív szakaszon képződnek.

 

  Darabolás -méretre vágás  ára : 70.-Ft/vágás

Nedvesség-víztartalom : 

frissen vágott anyagnál 25-30 %

 légszáraz anyagnál 18-20 %

 száraz anyagnál 10 %

 Száraz anyag nincs , csak elméletben,  mert nincs  5-6 hónap idő arra, hogy pihentessük az anyagot. Műszárítás rendkívül költséges, másrészt  a gyors természetellenes     száradás következtében elrepednek, eldeformálódnak a deszkák.

Ha mindenképpen száraz anyaggal szeretne valaki dolgozni, akkor hézagolja ki, s száraz , széljárta helyen tárolja, pihentesse, ameddig van rá ideje.

Előleg : csak abban az esetben  kell, ha különleges méretű anyagot rendel valaki, vagy   nagy mennyiségben. Ilyenkor  előlegszámla mellett általában  50 %  , egyébként nem  kérünk.

Az árak : nettó árak

 

Árúátvételi pont -1  :

Cím : Bp-XVII. Rákosliget.Abaliget.u.68.

 Péntek : 9-17-ig.

Telefon : 06-30-2922417 

Fehér Botond

 

 Fűrészmalom : 2254 Szentmártonkáta. Vasút. sor. 90.

Minden nap : 8-16-ig.

.

Árajánlatkérés- megrendelés-információ:

 

Telefon  :  06-20-9340524

 

 EMAil :   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


2013. július 28., vasárnap 14:15

Amit az akácról tudni kell

 

                         Akác

 

2013. július 28., vasárnap 10:16

Tűzifa hasáb házak-Cordwood homes

Hogyan építsünk magunknak fa hasábokból , malter , faforgács segítségével sajátkezűleg házat?

 

Tűzifa házak-Cordwood home construktion,stackwood home.

Tűzifa hasábokból épített falazatok,házak

Tartalom :  tűzifa hasáb házak működési elve

                        - hasábfal rakása

                        - habarcs összetétele

                        - üveg díszítő elemek elkészítése

                        - számítások, Mennyibe kerül, miért olcsóbb?

                        - szigetelési paraméterek

                        - tulajdonságok összefoglalása

                        - képgaléria

 

Vágjunk bele, nem lesz túl hosszú, sem túl bonyolult !

 Az ötlet zseniális , s kézenfekvő !

Nekem, aki itt bukdácsolok egész nap a tűzifa hasábok között mégsem jutott az eszembe eddig soha.

Járókorongból járdát, s padlót már csináltam, s miközben ezekhez kerestem újabb ötleteket, akadtam rá erre az építési technikára egy amerikai honlapon.

Maguk az amcsik sem találják rá a megfelelő angol szót.

Hívják legtöbbször : cordwood home, stackwood,stovewood,log-end home-nak.

Az alábbi képeken néhány  elkészült  ház  képe látható .

A méret tetszőleges lehet: a sufnitól a többszintes családi házig. Korlát csak a fantázia. Statikailag a több szint az ácsolattól függ csak, amennyit a fa gerendák elbírnak, annyival terhelhető  a szerkezet. A fal terhelhetősége , mivel fából és cementes habarcsból  áll , korlátlan szinte.

10911218 840265306012652 6150242625428474987 o

Magyarul egy szavas megfelelőt még nem találtam rá.

A tűzifa hasáb  ház áll talán a legközelebb hozzá.

296106 563809716991547 622845985 n

rönkbőrakott fal-ház

kék cwh

263478 220102738028915 2060813 n

285368 511495038889682 2011445610 n

483290 424642337574953 1806390382 n

10888522 839537662752083 8986955249797975335 n

11604 836916426347540 5302116097910066967 n

 285368 511495038889682 2011445610 n

936503 573865835985935 1914073028 n

 

 10888522 839537662752083 8986955249797975335 n

A  hasábfa  ház lényege a következő :

Száraz, 35-40-50 cm  hosszú, tetszőleges átmérőjű, kéreg nélküli rönkből, esetleg hasított tűzifából készítünk falazatot , az alábbi fotóknak megfelelő módon

Az alap: beton , mint a hagyományos téglaházaknál.

A habarcs általában: homok,cement, mész valamilyen arányú keveréke, ami általában 1/3 --1/3-d .

 1. Az alapon kezdősornak elhelyezünk 2 párhuzamos habarcs csíkot

 2. A tűzifa hasábokat, rönköket az alapra felvitt 2 párhuzamos 10 - 10 cm széles habarcs csíkba helyezzük bele.

   Az így egymás mellé tetszőlegesen elhelyezett rönkök közötti  kb 20-25  cm körüli üres helyet töltjük föl száraz  forgáccsal, fűrészporral, esetleg szalmával. Kinek-kinek 

    pénztárcájától függően. Aki megteheti  isolittal is kibélelheti a hézagot .  

     Ez lesz a szigetelő anyag !

 3 .A következő sort ismét   2  párhuzamos  habarcscsikkal  / micsoda szó ez !! megálltam s, 10 percig azon gondolkodtam , hogyan  kell ezt írni?? Két "cs" egymás mellett, lehet  hogy külön kell írni ??   mindegy , ez már így marad  /  kezdjük, s a folyamat megy tovább, amig elérjük a mennyezet magasságát.

 

 Ennyi !

Végtelenül egyszerű, bárki, gyerek is készítheti. Nem kell hozzá kőműves , műszaki ellenőr sem . Kalákában  a legegyszerűbb. Bármikor abbahagyható, folytatható

A ház vázának, ácsolatának, ajtószerkezetének természetesen falazás előtt fából már el kell készülnie, s a megfelelő helyre  be kell  helyezni.

Nézzük most meg a folyamatot  képekben !

1. kép .  A piros a habarcs. Jól látható , hogy a fűrészpor  kitölti a teret, s kivállő szigetelőanyagként viselkedik 

Cordwood-log-cabin-3

2. kép. A habarcs+ szigetelő  elhelyezkedése az alapon.

falazás elmélete

3. kép. Falazás folyamata

tüzifaház falépites

4. kép.  Falazástól a szerkezet kész házig.

járókorong házfal

5. kép. Falrakás-üveg behelyezéssel.

IMG 0369

6. kép. Falrakás kalákában.

IMG 0355

7. kép . Fűrészpor-faforgács-, mint szigetelő anyag.

fűrészpor szigetelés falban

8. kép. A faforgács beöntése.

fűrészpor szigetelés

9.kép. Falrakás . Jól látszik, hogy bármilyen, de csak száraz rönköt használhatunk, puha fából, fenyőből, mert az a legolcsóbb.

cw építése

 

Ha eddig még nem éreztél rá , milyen lehetőséget adok a kezedbe, akkor most fejlesszük tovább a falrakást, s készítsünk világító színes üvegbetéteket a falunkba.

Ha  ügyes vagy , akkor vágj  ketté üvegeket, de ha nem akarsz vacakolni a vágással , egyszerűen ragaszd össze őket  ragasztószalaggal, s helyezd be a faladba őket. Csak a fantáziád szab határt , milyen formákat ötlesz ki.

Nézzünk  néhány példát, hogyan lehet elkészíteni, s mit lehet kihozni belőle.

1. kép.  A legegyszerűbben így tudod az üvegeket összeragasztani.Rajtad múlik, melyik felét fogod kívülre rakni, de célszerű a fehér oldalát, akkor több fény jön át.

386945 276817855690736 1761972925 n

2. Üvegek  elhelyezése a falban .

396875 428505653855288 785133458 n

3. kép . Üvegek falazása

546735 442028975836289 2078173342 n

4. kép. Csak a fantáziádra van bízva , mit hozol ki belőle!

1383460 622939201078598 58399056 n

426882 324140044291850 1062600084 n

10519203 809829239056259 4839911166314357697 n

üveges szauna fal

üvegdiszités cordwood fal

cordwood szauna

 

 

Tudom, mi magyarok  elég okosak vagyunk ahhoz, hogy ne dőljünk be minden ócska trükknek. Csak akkor hisszük el a dolgokat, ha számokkal is alá vannak támasztva, s ezt a jó szokásunkat őrizzük is meg.

Végeztem számításokat  , s a következő eredményeket tudom felmutatni a kétkedőknek.

1 erdei köbméter, vagyis 1.7 m3   100 cm hosszú   20 cm átmérőjű  tűzifa rönkfát  hosszában félbevágunk ,  s ezekből a hasábokból 33 cm széles falazatot készítünk , úgy , hogy a hasábokat szorosan rakjuk egymás mellé és fölé, akkor ebből a mennyiségből összesen  7 m2  tiszta falfelület készíthető.

 

Azaz  : 700 cm x  100 cm x 33 cm -s falszakasz, vagy egy   350 cm x 200  cm x 33 cm  falszakasz.

Ha  nem rakjuk szorosan a hasábokat, hanem lazán, akkor akár a duplája , vagyis 14 m2 fal készíthető.

Mennyi pénzünkbe fog ez  kerülni ??

Vegyük a legolcsóbb puhafát: az erdei  borovi fenyőt .

Mai áron 1 erdei m3  erdei fenyő ára : 10-17.000.-Ft/erdei m3, beszerzési forrástól függően.

Homok , mész , cement, s néhány zsák faforgács, fűrészpor.

 

 Tehát 15.000.-Ft értékű tüzifából közel 7-14 m2 - 33 cm széles  falfelület készíthető !!!.

 Összehasonlítva: a mai áron 1 m2  30 cm vastag ytong fal felrakása munkadíj nélkül  : 18.000.-Ft

A fahasáb fal tehát : 14 -szer olcsóbb , mint a ytong !!

A   képen 1 erdei m3 akác tűzifa látható, de teljesen fölösleges drága akácot használni falrakáshoz.

 fakupac

Ha figyelembe vesszük, hogy 1 db  50 cm x 20 cm x 10 cm  ytong falazóelem : 600-Ft, akkor könnyen zongorázható a különbség, különösebb számítás nélkül is.

Magyar viszonyokra átforgatva: egy átlagos 100 m2  alapterületű  ház ,  10x 10 m , magassága 270 cm .

Ha körbe falaznánk , ablak nélkül, akkor az  108 m2  falfelület adna .  Ezt hasábfa falazattal készítve: kb 10 erdeim3   fára van szükségünk, ami kb 120-150.000.-Ft

Ha az ablakokat is beleszámítjuk /-25 % / , akkor  elég lenne csak  :  kb 8 erdeim3 fa , ami  kb 100.000.-Ft.

 

Tehát magyar testvéreim :  a 100 m2  házunk külső falfelületéhez elég lenne kb 100.000.-Ft  értékű, 8 erdei m3  erdei fenyő tüzifa.

Szerintem a számok elég meggyőzőek !!

 

Aki ennél tud olcsóbbat, az sikítson !  Persze a sátor , s a lakás a híd alatt nem játszik !!!

 

Nézzük a szigetelési paranétereket .

A fa természetes módon képes arra , hogy nyáron hűtsön, télen  fűtsön.  A  hasábfa falazotok   annyi fát , s levegőt tartalmaznak, hogy szigetelő anyag nélkül is rendkívül jól szigetelnek. Ehhez  még hozzatéve a 20-25 cm  szélességbe beszórt  fűrészport,faforgácsot , nagy képzelőerőt nem kíván a következő tény  belátása:  

 

Egy 35 cm széles hasábfa falazat  SZIGETÉLÉSI paramétere  ugyanakkora, mint egy  minimum    110 cm vastag téglafalé  !!! 

A környezetvédők, s más unatkozó nőegyletek tagjai sem találhatnak semmi kivetnivalót .Lehet  puffogtatni a jólismert lózungokat: környezetkimélő, környezet barát, fenntartható, zöldbarát, környezethatékony,  s persze  pénztárca kímélő. Ez az utóbbi inkább a férfiakra fog érzékenyebben hatni.  

Az alábbi kép a legjobb bizonyíték arra, milyen a tűzifa hasáb ház sziget elése télen :

1932238 675210092518175 1047282603 n

 

Foglaljuk össze azokat a tulajdonságokat, melyek miatt nekem, s remélem másoknak is szimpatikus a hasábfa ház :

1. természetes anyagokat használunk

2. szakértelem nélkül, sajátkezűleg építhető

3. egyedi kivitelezésű

4. szigetelése rendkívül jó

5. nyáron hűt, télen melegen tart

6. a legolcsóbb, az eddig használt építőanyagok közül 

7. hagyományos építőanyagokkal együtt is alkalmazható

8. egyedileg díszíthető

 

Hátránya : sajnos sem Európában, sem Magyarországon még nem találtam rá példát, hogy elkészült volna ilyen ház hivatalos  építési engedéllyel.Nem találtam még magyar tervezőt, aki hallott volna ilyen építési módról.A cordwood szó hallatán izgatottan vették elő a telefonjuk angol fordítóprogramját . Ez az építészmérnökök szégyene, meg az oktatásuké ! Így azután nehezen tudom elképzelni, hogyan kapnék rá építési engedélyt, lakhatási engedélyt . Mondjuk engem  nem is igazán érdekelne, megépíteném anélkül is, csak lennék most 20 éves  !  Így  azon próbálkozom, hogy a meglévő házamat , hogyan tudom úgy átalakítani, hogy kívülről, vagy belülről olyan falazatot rakjak mellé hasábfákból, amivel teljesen ki tudnám zárni a fűtési költségeket.  A  pionír munkát, a faltörést az ügyintézés dzsungelében meg rábíznám a fiatalokra, nekik még van rá idejük, energiájuk.

Én már belefáradtam abba, hogy korrupt építésügyi előadókkal viaskodjak az önkormányzat 2. emeletén. Olyanokkal, akik építészeti Nóbellal tüntetnék ki a rákoskeresztúri 10 emeletesek moszkovita tervezőjét. Én meg , ha tehetném  alkoholba raknám , s úgy mutogatnám őket , s büntetésül örökös ottlakásra is  ítélném . 

Hát ezekkel a kőkorszakból itt maradt őskövületekkel kezdjek el  szélmalomharcot a cordwood home konstrukciókról !  

Az  ötlet fentebb olvasható  fiatal magyar testvéreim , tessék kijárni, feltörni  az utat/ugart !!

 

 

 

 

 

2013. július 28., vasárnap 10:06

Akácból mindent

Minden ami akác, akácból minden

Kezdőknek és haladóknak.

Mit készíthetünk akác alapanyagok felhasználásával.

Tartalom :

  • rönk bútorok
  • külső  és belső zuhanyozók,mosdók
  • rönk ágyak
  • rönk házak  belső terei
  • lépcsők,járdák
  • kandallók
  • gyerek rönk házak-babaházak
  • rönkházak erdőben-felnőtteknek
  • tűzifa tárolók
  • inspirációk felnőtteknek-csak 18 éven felül !!

tile-and-cedar_zuhany.jpg

thumbs_outdoor-showers-16.jpg   thumbs_cord.jpg

bogracsolo_padozattal.jpg

furdokadas_feher.jpg

kad_kandallos.jpg

kandallo_pezsgofurdos.jpg

kandallos_furdoszoba.jpg

ronk_agy_ronkbol.jpg

deszka_agy_fa_festessel.jpg

thumbs_outdoor-showers-14.jpg     thumbs_outdoor-showers1.jpg

thumbs_outdoor-showers-10.jpg       thumbs_outdoor-showers-6.jpg

small-outdoor-bathroom-with-garden.jpg

california-luxury-home-mbr-150x150.jpg

farmhouse_style_dining_table_in_a_golden_eagle_log_home.jpg

lodge_ii_00882.jpg

northern_eagle002.jpg

agy_ronk.jpg

babahaz_lepcso_alatt.jpg

erdei_fahazmesehaz_hiddal.jpg

erdei_mesehaz_2.jpg

erdei_mesehaz_3.jpg

gyerekhaz_barbis.jpg

gyerekhaz_fak_kozti.jpg

mesehaz_a_fakon.jpg

deszka_satorhaz.jpg

fajarda_4.jpg

fajarda_5.jpg

kert_padozattal.jpg

bebyhaz.jpg

francia-agy-ronkbutor-butor.jpg

gerenda_agy.jpg

tuzifa-faformaban.jpg

tuzifa-hazformaban.jpg

tuzifatarolas_modern.jpg

tuzifa_tar2.jpg

tuzifa_tar6.jpg

Kedves  Férfi látogatók ! 

Néhány ötletet meríthettetek azokból a képekből, amit felraktam . Ha ez még sem volna elég ahhoz, hogy megmozgassa a képzelőerőtöket, nos akkor egy kis  frissítésnek találhattok itt néhány fotót, inspiráció helyett.

Álmodozni még szabad !

S ha a  vér áramlásának  iránya megváltozik testünkben, az alatt legalább egy kicsit pihen az agyunk. Soha ne felejtsétek el azonban az aranyszabályt : gondolkodni mindig csak a felső agyunkkal szabad !!!

A szingli és feminista agresszív nők szerint így működik az agyunk !!!

ffi_agy.jpg

Én viszont nem látom azt a rengeteg nőt a Nóbel-díjasok között !!!

creol_szaju.jpg

ezust_csaj.jpg

kalapos_csaj.jpg

monro csajnagy mellll

tegerpertos csajtigriscsaj

 

 

 

 

 

 

2013. július 28., vasárnap 10:01

Extrém hosszú rönkök

Extrém hosszú és vastag akác rönkök !

Azért  ilyen hosszú, s vastag  még nekem sincs !

cipruserdo.jpg  öreg fa

orias_fennnnnyo.jpg

orias_fenyo.jpg

hosszu_furesz.jpg

 

Nézzük , mi a realitás  akácból !

Az erdészeti zsargonban a szabvány oszlopok : 250-300 cm hosszúak, 12-15 cm vastagok.

Az ettől eltérő hosszúságúak : 400 cm-től akár 7-8-9-1000 cm -ig tartoznak nálam az extrém hosszú kategóriába.

Az árak természetesen csak egyediek lehetnek : 4000-12.000.-Ft/db -ig bezárólag, s a hántolás is csak kézzel, egyedileg végezhető.

Bátrabb ügyfeleim között voltak olyanok, akiknek felajánltam a lehetőséget, hogy az erdőben saját maguk válasszák ki a nekik megfelelő méretű fát. Ott a helyszínen kivágtam , majd  elszállították.

Erre most is nyitott vagyok, de mindenkinek gondoskodnia  kell megfelelő méretű autóról, hogy a fáját el tudja szállítani. Védőfelszerelést, sisakot és óvóhelyet tudok biztosítani, zuhanyozásra, mosakodásra ott a Tápió, vagy igényesebbeknek a nagykátai termálfürdő.

Én a saját kocsimmal max 400 cm hosszú rönköt tudok elszállítani !

Amiből választani lehet.

slide3

slide4

 

A képen egy 700 cm hosszú rönk látható , hántolás közben

1354380491097 

 ak_.oszl._csiszolas_elott.jpg

5_meteres_3.jpg

utolsó Blog bejegyzések

  • kamaszkorom legszebb nyara
    Szilánkok-09.  2010.04-15.    " Kamaszkorom legszebb nyara ! " Tegnap éjjel, hosszú vajúdás után regisztráltam a Facebook-on.…
  • feherlujzaolgabotond-szilankok-7
    Szilánkok-007.2010.03.11.Fehér Lujza Olga Botond A történelmi hitelesség végett szószerint idézem az sms-t :Időpont: 2011.Március 11.…
  • karacsonyi novella
    Karácsonyi novella- Neked .!2013. December.25. .A történet igaz, mert velem esett meg, s ráadásul vettem…
  • Fehér Fc
    Szilánkok-005.2010.03.07. A Fehér Fc . Ma van a névnapod ! Majdnem elfelejtettem! A meccs közben…
  • Mint a mókus...
    Szilánkok-004 : Mint a mókus fent a fán, az úttörő oly vidám... .2010.03.06 Most, hogy…